14. Padányi Tibor - Szöges léces

A 2008-ban 37 éves Padányi Tibor bűnöző, 2008. július 5-én, futballhuligánhoz méltóan részt vett a melegfelvonulás ürügyén tartott, de magyar rendőrök ellen végrehajtott szélsőjobboldali agresszióban. Padányi Tibor, a kordonok felborogatása, egy rendőrségi jármű megrongálása és egy Andrássy úti pad szétrugdosása után a padból kitépett, kiálló csavart tartalmazó léccel a kezében rohangászva sokkolta az ilyen látványt kevésbé kedvelő békés lakosságot. Bár a tipikusan szélsőjobboldali huligán torz képmását a Hírtv igyekszik nem mutogatni, Padányi Tibor ellen garázdaság és rongálás miatt büntetőeljárás indult. Padányi István jelenleg természetesen szabadlábon, a kurutty.infót bámulva készül a következő Budaházy és Toroczkai által uszított összecsapásra. Aki rendelkezik felismerhető képpel a közösségellenes bűnözőről, az küldje el az igazkuruc@hotmail.com címre!Ismeretlen hazafiak az eset óta közzétették a saját hazájára támadó huligán elérhetőségét. Megtekinthető itt.

13. Turcsán Sándor -Rendőrautót betörő

A 2008-ban 35 éves, dabasi Turcsán Sándor, 2008. július 5-én, Magyarország szégyeneként maga is részt vett a melegfelvonulás ürügyén a Hősök tere környékének szétverésében. Turcsán Sándor az Andrássy úton, infantilis szerencsétlenként a térfigyelő kamerák előtt vett részt mobil wc-k felborításában, felborított kukákból álló barikád építésében, a rendőrök kövekkel való megdobálásában, valamint egy parkoló rendőrautó ablakának betörésében.A bűnözéshez is tehetségtelen Turcsán Sándort a magyar rendőrök a helyszínen elfogták és előállították. Informátorunk szerint, maga Turcsán Sándor is azon hazafiak közé tartozik, akik bilincselésük során nadrágjukba eresztenek kisebb mennyiségű ürüléket. Természetesen a Warrior pólós huligánok amúgy is kétséges tekintélyén nem csak ezen - melegben nem mellékes – körülmény miatt esett csorba…Turcsán Sándor elfogása óta természetesen szabadlábon, Budaházy és Toroczkai szavain csüngve készül a következő utcai összecsapásokra, ami kivételesen nem baj, mert ismeretlen hazafiak az eset óta közzétették a saját hazájára támadó huligán elérhetőségét. Megtekinthető itt.

12. Meződi Gábor -Koleszfasiszta

A 2008-ban 31 éves, budapesti Meződi Gábor, 2008. július 5-én, Magyarország szégyeneként maga is részt vett a melegfelvonulás ürügyén megtartott szélsőjobboldali randalírozásban.Meződi Gábor magából kikelve az Andrássy úton vett részt mobil wc-k felborításában, felborított kukákból álló barikád építésében, mások megdobálásában.A bűnözéshez is tehetségtelen Meződi Gábort a magyar rendőrök elfogták és tartózkodási helyén, egy XI. kerületi kollégium 206-os szobájában házkutatást is tartottak, így nem sokáig maradhattak titokban a Budaházy-bérenc Mezdődi viselt dolgai.
Társai szerint Meződi az elmúlt években kapott vérszemet és vadult meg, miután bizonyossá vált előtte, hogy a fasiszta randalírozások rendszerint büntetlenek maradnak.Meződi Gábor elfogása óta természetesen szabadlábon, Budaházy és Toroczkai szavain csüngve készül a következő utcai összecsapásokra, ami kivételesen nem baj, mert ismeretlen hazafiak az eset óta közzétették a saját hazájára támadó huligán elérhetőségét. Megtekinthető: itt.

11. Székházostromlók


Az alábbi személyek részt vettek a szégyenteljes, Toroczkai_László vezette 2006. szeptember 18-i, Mtv székház és az azt védő magyar rendőrök elleni súlyos sérüléseket okozó brutális támadásban és az MTV székház megrongálásában és kifosztásában.
A 2008.- májusban megkezdődött tárgyaláson vigyorogva, nagy pofával megjelenők és további társaik ellen egyelőre közérdekű üzem megzavarásának bűntette miatt emelt vádat az ügyészség, bár többet közülük a Magyarországon szintén csak ejnye-bejnyével sújtandó hivatalos személy elleni erőszak bűntettével is gyanúsítanak.

1. Salamon Norbert, szül: 1981. 06. 05.
2. Ferenci Lajos, szül: 1963. 09. 03.
3. Kiss Dániel Gábor, szül: 1978. 03. 22. (Rendőrt bántalmazott! Kiemelten kezelendő!)
4. Gannai Attila János, szül: 1966. 05. 12. (Korábban beazonosítva Fényképpel. Megtekinthető: itt .)
5. Kiss Róbert, szül: 1976. 12. 10.
6. Nyiri Tibor, szül: 1988. 02. 28.
7. Szemes Gábor, szül: 1984. 07. ?. (Korábban beazonosítva. Részletek: itt.)
8. Vörös Hartman Eduárd, szül: Arad (Románia) 1980. 02. 20.
9. Hupczik Zoltán, szül: 1969. 06. 01.
10. Jánoky Ádám, szül: 1976. 09. 09. (Ez az embernek csak hazudva nevezhető véglény részt vett a székház előtt parkoló autók felgyújtásában is! Kiemelten kezelendő!)
11. Tanyi László, szül: 1968. 04. 27. (Korábban beazonosítva. Részletek: itt.)
12. Brikez Mihály, szül: 1968. ?.?. (Korábban beazonosítva. Részletek: itt.)
13. Hupczik Zoltán, szül: 1969. 06. 01.
14. Vasvári Gábor Tivadar, szül: 1961. 04. 28.
15. Tuschinger László, (A következő napokban is kövekkel támadt a rendőrökre. Részletek: itt. )
16. Kelemen Zoltán, szül: 1968. 08. 25.
17. Bordi József, 1978. 03. 05. (Korábban beazonosítva Fényképpel. Részletek: itt.)
18. Sefcsik Tibor Tivadar 86.10.02. (Korábban beazonosítva Fényképpel. Részletek: itt.)
Aki bármilyen további információval, fényképpel tud szolgálni a fenti személyekről, illetve aki további bűntársaikról rendelkezik információval, írjon címünkre (igazkuruc@hotmail.com ) !

10. Bíró Melinda -Nőnemű kődobáló


Bíró Melindának hívják azt az 1985. augusztus 19-én született, Szekszárdról származó nőnemű bűnözőt, aki 2008. március 15-én a Budapesti Március 15. téren még a kora délutáni órákban, bűntársaival kövekkel támadt rá a magyar rendőrökre.
A Kárpátia rockegyüttes és a Kurutty.info befolyása alatt álló visítozó leányzót a rendőrök még a helyszínen elfogták.
Innentől a történet a megszokott recept szerint folyt: A beszűkült közveszélyes luvnya őrizetbe vételére nem került sor, úgyhogy az önmagát mártírnak képzelő mocskolódó huligán a jog és törvényesség megcsúfolásának újabb bizonyítékaként néhány óra múlva ismét a társadalomra lett szabadítva. Bár ellene is az Nyomozó Ügyészség folytat jelenleg eljárást csoportosan, felfegyverkezve elkövetett hivatalos személy elleni erőszak miatt, a kézzel fogható büntetés elmaradásában nem lehet kétségünk.
A Bíró Melindát ábrázoló fotókat és más vele kapcsolatos közérdekű adatokat (lakcím, munkahely stb.) várjuk közzététel céljából.

9. Szilágyi István -Ferencvárosi kőhajító


Szilágyi Istvánnak hívják azt a 2008 április 15-én 25 éves bűnözőt, aki 2008. március 15-én a Budapest IX. kerületben Budaházy és Toroczkai uszító felhívásának eleget téve, bűntársaival együtt arcát kendővel eltakarva, közvetlen közelről kövekkel támadt rá a magyar rendőrökre.
A tetteit persze nem szívesen vállaló agresszív huligán –megszegve Budaházy György Blaha Lujza téri parancsát, miszerint nincs hátrálás - a felé közelítő rendőrök láttán gyáván menekülni kezdett, azonban végül a rendőröknek sikerült elfogni.
Természetesen őrizetbe vételére nem kerülhetett sor, -ahogy az egy demokratikus jogállamban elvárható lenne-, úgyhogy Szilágyi István a jog és törvényesség megcsúfolásaként néhány óra múlva ismét a társadalomra lett szabadítva. Bár ellene az Nyomozó Ügyészség eljárást folytat hivatalos személy elleni erőszak miatt, a kézzel fogható büntetés elmaradásában nem lehet kétségünk.
A szóban forgó Szilágyi Istvánt ábrázoló fotókat és más vele kapcsolatos közérdekű adatokat (lakcím, munkahely stb.) várjuk közzététel céljából.

8. Torda Gergely -Siófoki senki


A „venigee” nicknevű rendőrök ellen szervezkedő fantom nem más, mint a Siófoki 1979-es születésű Torda Gergely. Nol blogos adatlapján a Tor Gergely nevet adta meg, azonban némi adatgyűjtés után sikerült azonosítani az önjelölt nemzetmentőt. A barna hajú Torda Gergely több esetben vett részt a budapesti rendbontásokban és a magyar rendőrök elleni erőszakos akciók egyik kevésbé ismert szervezője.
Néhány idézet a „rettenetesen magyar”, ám a magyar nyelv helyesírásában már kevésbé jártas uszító Torda Gergely fórumozásaiból:

„Tegnap szerintem max 3000 ember volt ,de ezen ne vitázzunk.Vitázzunk azon hogy miért mondta mindenki azt hogy ne menjünk??MIÉRT?? Te is tudod,ha azt mondjuk ,hogy most induljon mindenki akkor 10.000 ember indult volna (…)
A másik amivel nem értek egyet az márc,15-e. Évekig nem fogunk még tudni annyi embert mozgositani ,mint ami akkor Pesten lesz.Akik kint lesznek az utcán nyilván egyet akarnak-és ez hatalmas lehetöség.Persze a rendörök készülnek ,de akkor lesz annyi ember az utcán hogy győzhessünk. (…)
Nekünk az is a dolgunk hogy felvonultasunk egy erőt amihez csalakozni tudnak! (…)
Gondáékrol.Kicsit furcsák , de valamire éremes figyelni, ha ök kimennek 20 -an 1000rendör kiséri öket.Ez nekünk jo ,mi igy szabadon tudunk mozogni.”

Aki rendelkezik Torda Gergelyről használható fényképpel, további információkkal, írjon címünkre!

7. Szemes Gábor – A hős ablakspecialista


A rendelkezésünkre álló megerősített információ szerint a 2008-ban 24 éves veszprémi Szemes Gábor részt vett a 2006. szeptember 18-i Mtv székház és az azt védő magyar rendőrök elleni súlyos sérüléseket okozó brutális támadásban. Szemes Gábor tanúvallomások szerint „igazi hősként” verte be a megrohamozott Mtv székház ablakait és a kezében lévő fémtárggyal lazítgatta az ablakokat védelmező fémrácsokat. Bár tettét a Kuruc.info hősiesnek és hazafiasnak nyilvánította, ellene a magyar hatóságok a helyszíni felvételek és tanúvallomások alapján vádat emeltek.
Mivel a Lovassy L. Gimnáziumban, majd a Közgázon végzett Szemes Gáborról csak értékelhetetlen fotóval rendelkezünk, kérjük, hogy aki rendelkezik róla felismerhetőbb fényképpel, az küldje el közzététel céljából, hogy mindenki láthassa, milyen is egy igazi hős.

5-6. Tanyi és Brikez -A székházostrom "hősei"

Az Mtv székháznál rendőrre támadtak

Az 1968-as születésű Tanyi László, valamint Brikez Mihály részt vett a 2006. szeptember 18-i MTV székház elleni rombolásban és fosztogatásban, melynek során ők maguk a beszorított magyar rendőrök ellen is közvetlen támadást intéztek.
Információnk szerint az azóta is szabadlábon lévő Tanyi László és Brikez Mihály ellen eljárást is indított az ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt, amely cselekményt Magyarországon kívül sehol sem szankcionálnának felfüggesztett ejnye-bejnyével, ám ők a többi szélsőjobboldali bűnözőhöz hasonlóan továbbra is rá vannak szabadítva hazánkra.
Aki ismeri a bűnözői tevékenységük ürügyén hazafiaknak hazudott két 2008-ban 40 éves férfit, Tanyi Lászlót és Brikez Mihályt, küldjön róluk néhány információt és egy-egy fotót címünkre, hadd lássa mindenki a gazember csőcselék valódi arcát!

4. Uszító exügyész


Keressük a náci ex-ügyészt

Várjuk az ügyészségtől elbocsátott közösség elleni izgatást és gyalázkodás bűncselekményt is elkövető szélsőjobboldali nevét, fényképét!

Mint ismeretes egy kerületi ügyészségen ügyészként dolgozó személy „Lúzer” nicknévvel írt gyalázkodó, közösség ellen izgató kijelentéseket különböző internetes fórumokra. Egyik olvasónk azonosította be az IP címéről a fröcsögő személyt, aki a Legfőbb Ügyészség egyik számítógépén keresztül, munkaidőben végezte uszító tevékenységét. Olvasónk levelének hála, a belső vizsgálatot követően elbocsátották az ordas eszméket valló volt_ügyészt, aki ki tudja, hány esetben járult hozzá különböző erőszakos bűncselekményeket elkövető szélsőjobboldali bűnözők felmentéséhez.
Aki tudja a gazember jogász, Gyarmati_Kündü barátjának és fórumtársának adatait, esetleg rendelkezik róla fotókkal, az írjon címünkre!